Guildek
We want You!
júl 1st

- Kedves Játékostársak!
Ezen a helyen megoszthatjátok egymással a játékon belüli guildetek. – Miért is jó ez? – Az új játékosoknak segítség megtalálni honfitársaikat, emellett mint tudjuk csapatban az igazi erő, tehát az oldalon keresztül egyszerűbben bővülhetnek guildjeitek.
Guild vezetők és Officerek, illetve az ő hozzájárulásukkal Tagok is jelentkezhetnek!
Hol tehetitek ezt meg? – Az Allodshungary fórumában találtok két guild témát is, az egyik a csak magyar tagokat számláló guildek számára, a másik pedig a nemzetközi guildek számára jött létre.
Linkek:
Magyar guild – Nemzetközi guild <- Átmenetileg nem elérhetőek!
Az ezekben a fórumokban hozzáadott guildek ezen az oldalon fognak megjelenni.
<@———————————————@>
Hungaria – League – ISA – Magyar Guild

A Hungaria klán 2009-ben alakult ki azóta is sok ember megfordult a klánban, igazából soha sem volt egy PVP orientált klán de attól még sok mirhat elbuliztunk MI vagy AoD-ban, szóval azt sem mondhatom, hogy nem szeretjük a PVP-t Igazi célunk szerintem a GT raid lenne amit patch előtt sikereren toltuk persze nem végig de megjegyzem egyedüli kis klán voltunk aki megpróbálta felvenni a harcot a többi nagy “international” klánokkal és több kis klán is felkeresett segítséget kérni vagy csatlakozni Raidünkhöz. Szóval igen, egy kisebb talán családiasabb hangulatú PVE klánnak tartom a Hungaria-t!
Per pillanat létszámunk 150 amiből persze léteznek a pár hónapos inaktív karakterek de mivel sok új magyar játékos csatlakozik kénytelenek vagyunk helyet csinálni, még akkor is ha nem szívesen teszünk ki egy 8as karit se, aki valamikor köztünk volt (megjegyzem ha bárki visszatérne keresse fel az officereket és mindig lesz hely nálunk).
End-Game szinten vagyunk jó páran és a heti Asztrálokat nem hagyjuk ki, 3 hajó van a klánban és a 4. és 5. épül szóval minden 38as karinak már lesz lehetősége belekóstolni az izgalmasabb részébe is a játéknak, ahogy eléri a szinetet, mivel segítünk ebben.
TS és Mumble voice szerverrel rendelkezünk, ahol minden nap fentvannak az officerek közül is páran.
Játékon belül bármivel kapcsolatosan forduljatok bátran az aktív officereinkhez: Whizzyke, Elixszir, Nindalf, Lightguardian, Omenn vagy magához a klán leaderünkhöz: Andyy – biztos szívesen fognak bármiben is segíteni ha szükség van.
“Mi is a Hungaria? Sok nevetés, sok veszekedés, sok jó es rossz, egy igazi család” Whizz
<@———————————————@>
Legends – League – ISA – Nemzetközi Guild

Nagy létszámú, aktív nemzetközi játékosokkal teli, PVP és PVE orientált guild várja minden kedves 40+ szint feletti lehetséges új tagját.
Rendszeresen szervezünk a2 be partikat. GT be is megyünk, illetve tabardosok számára Asztrál Confrontáció event is elérhető minden héten. További információkért keress engem ingame (Wildcat), vagy menj fel a honlapunkra :
Ezen az oldalon megtalálod a klán szabályzatát, illetve ha be szeretnél lépni akkor egy jelentkezési űrlapot is ki kell töltened.
Bármi egyéb kérdéssel fordulj bizalommal a guild vezetőjéhez : Sura, vagy az officerekhez: Bulbash, Hitme, Wildcat, Lumoon, Mirra, stb.
Angol nyelvtudás mindenképp elengedhetetlen, de mivel már több magyar játékos is a guild tagja szívesen segítünk ha bármi nem érthető, de a guild chatben szigorúan csak az angol a megengedett.
<@———————————————@>
Toxic – Empire – ISA – Nemzetközi Guild

Az ISA szerver egyik legrégebbi, jelenleg második legnagyobb létszámú és legerősebb Imperial oldali guildje. Nemzetközi guild, körülbelül 120-150 fő az állandó létszámunk. Főként pvp orientált guild, természetesen járunk Asztrálba, GT-re stb. A jelentkezéseket a guild oldalon lehet megtenni 40-es szint fölött.
Ingame elérhetőség – Officerek: Paranoya, Saturas, Isriptide, Stoka, Taotao, Zoldar
Nyelvi elvárás: angol nyelvtudás szükséges
<@———————————————@>
Magyarok Nyilai – League – ZAK – Magyar Guild

A Zak szerveren a Liga oldalán megalapítottuk kb. 1 hónapja a Magyarok Nyilai nevű klánt és szeretnénk aktív tagokat toborozni, hogy egyre nagyobbak és erősebbek legyünk. A guild jelenleg még a 6. guild szintet érte el és kb. 50tagból áll amiből kb. 30 altkarakter és sajnos van egy pár ritkán játszó karakter is. A guild fejlesztésére havi adók befizetése szükséges. Ha csatlakozni szeretnétek, játékban keressétek Xandrem-t.
Guild honlap jelenleg nincs
<@———————————————@>

